Sporttörténelem
Reneszánsz testkultúrától a sportfogadás megszületéséig
Reneszánsz – leszámolt a középkor tespedtségével
Nehéz sisakok és páncélok, évente egyszer fürdő nagyurak, dolgos parasztok. A középkorban a sport kevésbé játszott szerepet az emberek életében, főként a harci sportok – vívás, lovaglás, lovagi tornák – voltak a legnépszerűbbek. A lovagi torna és az arra való felkészülés is többnyire az uralkodó osztály és a nemesség kiváltásága volt. A reneszánsznak – a klasszikus görög és római kultúrához való visszafordulásnak – kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy az ember testi nevelésének a gondolata ismét előtérbe kerüljön. A nagy humanista gondolkozók szembefordultak az uralkodó feudalizmussal, a katolikus vallási ideológiával. Megkezdődött a küzdelem egy új, az ember szabadságát, az emberi méltóságot hirdető világszemlélet és az ezen alapuló magatartás diadaláért. Megteremtődött a mozgásos játékok új értékrendje, napirendre került a gyerekek fizikai felkészítése, és fellendült a testi higiéniát ápoló szabad úszás és fürdés kultusza. A nehézkes páncélzatot felváltotta a könnyebb lovasfelszerelés és az oldalfegyverek. A vívást a francia és olasz vívócéhek fejlesztették művészetté. A városi polgárok labdaházakban játszottak. Így jelent meg a tenisz őse is a francia királyi udvarban. Északon – a téli sportok közül – a korcsolyázás és a jégen játszott vetélkedések terjedtek el. Velencében pedig már regattákat rendeztek.
Távol-kelet – harcművészet és a foci ezer évvel ezelőtt
A XVII. században megjelentek az iskolai testnevelés bevezetésének első kísérletei. A kor nagy pedagógusa, a cseh származású Comenius világosan kifejtette, hogy a helyesen megválasztott és jól adagolt fizikai mozgás nemcsak az egészség megóvását, hanem az iskolai fáradalmak elviselését is megkönnyíti. Az Európán kívüli nagy kultúrákban – például Indiában, Kínában – a társadalmi fejlődés és a vallások nem vetették el az ókorban kialakult testkultúrát, hanem továbbfejlesztették. Indiában a jóga több mozgásos irányzattal bővült, elterjedt a botlabda, a gyeplabda őse, és a csatarunga nevű játék, mely sakk néven napjainkban is kiemelkedő szerepet kap. Kínában elsősorban az eszköz nélküli, puszta kézzel vívott küzdő- és önvédelmi mozgásrendszerek voltak a legnépszerűbbek. A rúgásokkal kombinált öklözés és a tenyéréllel végrehajtott ütések kifinomult változatait széles néprétegek ismerték. Népszerűek voltak a botvívások is. A már korábban emlegetett csu-kün labdajátékot (a futball őse) már a VII. században levegővel töltött labdával játszották. A mai chi kung és tai chi a középkori gyökerű, filozófiai háttérrel rendelkező buddhista hagyományból fejlődött ki, először harcművészetként, majd inkább egyfajta egészségmegőrző sportként jelent meg az emberek életében. Japánban 1603-tól – császári parancsra – kötelezővé tették az iskolákban az úszásoktatást. A XV. században a szamurájosztagok elleni védekezéshez alakult ki a karate őse, az önvédelem művészete.
Az amerikai testkultúrát az európai gyarmatosítás előtt elsősorban a rituális labdajátékok jellemezték. Az aztékok, maják labdajátékai vallási szertartások is voltak. Testkultúrájukra árnyékot vetettek vérszomjas isteneik, mert egy-egy jelesebb vetélkedőn a veszteseket feláldozták isteneiknek: ezeket a küzdelmeket életre-halálra vívták. A reneszánsz középkor testkultúrájának jellemző vonása volt, hogy az uralkodó osztályok mellett a köznép is kialakította, továbbfejlesztette, a testgyakorlatait és versenyzési, sportolási szokásait. Emellett a mozgáselemek olyan stilizált formái jöttek létre, amelyek a rituális, vallási sallangoktól megszabadulva, a mai értelemben vett sport alapmotívumaivá váltak.
Anglia – az újkori sportélet őshazája
Az új kor hajnalán, a technikai fejlődéssel párhuzamosan számos új elem jelent meg a sport történetében, ezek döntő többsége Angliából indult világhódító útjára, ami nem véletlen. A XVI. században Anglia került a polgári haladás élére. Az 1640-es polgári forradalmat követő társadalmi változások jelentősen hatottak a testkultúra fejlődésére a modern sport kialakulására. Korabeli angol gondolkodó, John Locke nevéhez fűződik a gentleman testkultúra. A gentlemannek egyformán meg kellett állnia helyét a tengeren, a harcban, a társaságban és a magánéletben. A személyi nézeteltérésekből – ha azokba belekényszerítették – győztesen kellett kikerülnie. Ennek szellemében a testnevelés súlypontját az úszásra, a lovaglásra, a vívásra, a birkózásra és a táncra fektette. Az angolok szakítottak a feudalizmus testkultúrájával, a régi szokások háttérbe szorultak és olyan sportjellegű tevékenységek alakultak ki, amelyekben új célok realizálódtak: anyagi haszon, az egészség megőrzése és a szórakozás. Így a polgárok sportéletében a ló- és futóversenyek, ökölvívó-mérkőzések váltak jelentőssé.
A sportfogadások robbanásszerűen terjedtek Európában
Az arisztokrácia zártkörű sportprogramjaiban pedig a vadászat, lovaglás, vitorlázás, krikett és a korcsolya volt a domináns. A fogadások is ebben az időszakban alakultak ki a lóversenyeken, majd a fogadási láz átterjedt más vetélkedésekre. A sport története szempontjából jelentős, hogy az arisztokrácia egy idő után nem a lovakra, hanem küldönceik, kengyelfutóik gyorsaságára fogadott. Így alakultak ki profi atlétacsoportok. Pénzért versenyeztek, és fogadásokat lehetett rájuk kötni. Ezek a futók több kiemelkedő teljesítményt produkáltak. Pl. Robert Barclay kapitány 1000 óra alatt 1000 mérföldet futott és ezzel a teljesítményével 1000 aranyat nyert. Ebben az időszakban alakult az első sportegyesület: 1742-ben a világon először tömörültek a korcsolyázók az Edinburg Skating Club-ba. A mai értelemben vett első sportszakkönyvet 1806-ban adták ki. John Sinclair: Atlétikai gyakorlatok címmel részletesen leírta a futók felkészülését, étkezését, életmódjukat. Érdekes összefüggés van a lóversenyek és az ökölvívás sporttá fejlődése között. Igaz, már az ókoriak is ismerték az ökölvívást, de a ma ismert sportág szabályai az angol lóversenypályákon alakultak ki. A fogadásokra egy elkerített terület – ring – volt fenntartva. A félreértések, visszásságok miatt itt szinte minden futam után valamilyen verekedés tört ki, amelyen kiválóan szórakozott a lóversenyek közönsége. Ezek az összecsapások egyre nagyobb érdeklődés mellett zajlottak és a közönség szabályokat erőszakolt a küzdőkre. Tilossá vált a hajhúzás, fojtogatás stb. Később a lovak mellett már a ringben küzdő felekre is lehetett fogadni és kialakult a profi ökölvívás.
A fogadások nagy tétjei és az általános fogadási láz oda vezetett, hogy a vetélkedések lebonyolításának körülményeit, feltételeit előre rögzítették, azaz megalkották a játékszabályokat. A modern sportok ma is alkalmazott játékszabályainak alapjait jórészt ebben az időszakban határozták meg. 1727-től évente kiadták a lóversenyek szabályait. 1732-ben a lóversenyek ringjeiben általánosan elfogadott verekedési normák alapján összeállított ökölvívó szabálykönyv jelent meg. Ezeket több sportvetélkedés írott szabályai követték. Velük egy időben jelent meg a fair play fogalma is, azaz a szabályok szerinti, becsületes játék megkövetelése. Az általánosan elfogadott és ismert szabályok betartására kínosan ügyeltek. Az Angliában kialakult új sportfelfogás nem maradt meg a szigetország határain belül. Elterjedt az angol és francia gyarmatokon és kisugárzása Európa több országában is éreztette hatását. Magyarországon Széchenyi István angliai tapasztalatai alapján indította útjára Magyarországon a lóversenyzést.