Sport az idők kezdetétől

Mozgástörténelem 1.

A sport játék és versengés. Neve a latin disportare igéből származik, jelentése széthordani, átvitt értelemben elszakadni valamitől - a hétköznapok gondjaitól, bajaitól és átlépni a játék, az öröm birodalmába.

A sport feltehetőleg az emberiséggel egyidős, és a kezdetektől hasznos módja lehetett a tanulásnak és fejlődésnek. A történelem előtti időkből fennmaradt barlangrajzok és régészeti leletek tanulsága szerint már a primitív körülmények között élő ősembernek is az egyik legfontosabb tevékenysége a testedzés volt. Minél mostohább viszonyok között élt az ember, annál nagyobb szüksége volt az erőnlétre, az állóképességre, a gyorsaságra és nem utolsósorban az ügyességre. Ilyen formán a sportolás gyökerei már az őskorban megtalálhatóak. Az ősember menekült az állat elől - futott, eközben esetleg árok keresztezte az útját – ugrott. Valódi sporttá pedig akkor alakultak ezek a tevékenységek, amikor már nem az önfenntartás volt a célja, hanem a mozgást már önmagáért végezték.

A történelem előtti időkből sok felfedezés – például ausztrál, afrikai és francia barlangrajzok – mutat be rituális ceremóniákat. A kormeghatározások alapján van, amelyik lelet több mint 30 ezer éves. A líbiai sivatagban talált kőkorszaki rajzok más egyebek mellett íjászatot és úszó embereket ábrázolnak. Az íjászat mégis csak Kr.e. 1150 körül vált szervezett sportággá. Még Homérosz is megörökített egy íjászversenyt az Iliászban, korábbi források alapján pedig tudjuk, hogy Kr. u. 300-ra az íjászat Genovában már kiterjedt sportág volt. A sportra vonatkozó legrégibb adatokat Kr. e. 2750-2600-ban találjuk, ezek a birkózást írják le. Az egyiptomi Beni-Haszánkban a Kr. e. 2050-ből származó falfestmények küzdősportokat és női labdajátékokat örökítenek meg.

Tárgyi leletek és épületek maradványai szerint Kínában már i. e. 4 000 körül is létezett sport. A kínai sport eredete és fejlődése visszavezethető a korabeli foglalkozásokra, háborúkra és szórakoztatásra. A gimnasztika népszerű sportnak számított Kína múltjában és a kínai akrobaták ügyessége ma is világszerte elismert.

Az ősi Egyiptom sportjai is szorosan kapcsolódtak a mindennapi élet eseményeihez. Egyiptom életében a Nílus központi szerepet játszott és játszik, így nem meglepő, hogy ehhez köthető sportok alakultak ki, mint az úszás és a horgászat. Ezen kívül például gerelyhajítással, magasugrással, birkózással is foglalkoztak.

Az ókori Görögország idején a térségben már jó ideje léteztek a különféle sportok, amelyek a görögök katonai kultúrájából eredtek, mint például a birkózás, futás, boksz, gerelyhajítás, diszkoszvetés, és a kocsiversenyek. A Pelopponészoszi-félsziget egy kis falujában, Olümpiában négyévente megrendezték az Olimpiai Játékokat. Ezek nem csupán sportesemények voltak, hanem az egyéni teljesítmények, a kultúra, művészet, építészet, és a görög istenek ünnepei. Mivel a Játékok szent eseménynek számítottak, a görögök ez időre beszüntették az viszályokat. Az épp folyamatban lévő háborúkban fegyverszünetet léptettek életbe. A nyilvános kivégzéseket szintén felfüggesztették. Az olimpiai fegyverszünet ideje alatt a békésen, civilizált körülmények között küzdöttek meg egymással.

Mondhatjuk, hogy az olimpia a professzionális sport bölcsője. A legelterjedtebb hiedelem szerint: a versenyt állítólag, apja tiszteletére Heraklész alapította. Kimérte az Altist, a szent ligetet, a 12 főistennek oltárokat állított, majd elrendelte az ünnepek négyévenkénti megrendezését. Érdekes, hogy az Olympiában megrendezett versenyekkel párhuzamosan Pythiában és Isthmusban is szerveztek hasonló szórakozást. Az olimpia kezdetben egyetlen versenyszámból, a stadionfutásból állt. Euszebiosz szerint Krisztus előtt 776-ban a versenyt egy szakács, az éliszi Koroibosz nyerte. Mivel a győztesek közül az ő neve maradt fenn legkorábbról, az olimpiákat az ő győzelme dátumától számolják.

Az ókorban a sportolók egyes leírások szerint a játékokon ruha nélkül, pontosabban teljesen meztelenül versenyeztek. Az egyik feljegyzés például arról szól, hogy egy megarai futó, bizonyos Orsippos (mások szerint Orrhippos) Krisztus előtt 720-ban meztelenül teljesítette a stadionfutást. A spártaiak már a Kr. előtti nyolcadik századtól ruha nélkül álltak rajthoz a versenyeken. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az éliszi Koroibosz Kr. e. 776-ban viselt-e mezt a verseny közben vagy nem. Talán éppen a meztelenség miatt, az antik játékokat csakis férfiak látogathatták, a nők még nézőként sem vehettek részt - kivételt csupán Démétér szűz papnője képviselt. Azt, aki a szabályt megszegte, a Typaion hegyről a szakadékba lökték. A „sportkódex” szabályait mindössze egyetlen hölgynek, Kallipateirának sikerült kijátszania. Kallipateira igazi „élsportolócsaládban” nőtt fel. Édesapja, valamint három bátyja, továbbá unokaöccse, sőt a fia is olimpiai bajnok volt! Amikor a férje meghalt, a fia trénere lett. A versenyek színhelyére pedig férfinak álcázva, férfiruhába bújva jutott be. Amikor gyermeke, Peisirodos megnyerte a viadalt, természetesen módfelett örült, ujjongott, ugrált és örömében megfeledkezve magáról, ledobálta magáról tehernek számító férfigönceit. Ezzel persze azonnal leleplezte asszonyi mivoltát. A büntetést szerencséjére, családja sportsikereire való tekintettel megúszta. Az esete után azonban az edzőknek, hogy kizárhassák a csalás lehetőségét, minden olimpia előtt meztelenül is meg kellett mutatkozniuk.

Az ókori olimpiák versenyzői nem hobbiból versenyeztek egymással. Az antik játékok atlétái igazi profik voltak. (Az „atléta” szó maga is azt jelentette görögül, hogy „aki a díjért versenyez”.) A győztesek, tehát az első helyezettek pajzsot, gyapjú köntöst és természetesen olajágkoszorút kaptak. Előfordult azonban, hogy pénzdíjban is részesültek.

A versenyek tisztaságára többek között egy tíztagú bírói testület vigyázott. A „zsűri” a renitenskedőket bírsággal sújthatta, sőt a „vétkezőket” akár el is tilthatta a versenyzéstől. A résztvevőknek esküvel kellett megfogadniuk, hogy nem fogják sem a bírákat, sem pedig sorstársaikat megvesztegetni. Ezenkívül szent fogadalmat kellett tenniük, hogy nem sértegetik szándékosan egymást, nem okoznak halálos sérülést, és vállalják, hogy a jelentkezés előtt 10 hónapon keresztül lelkiismeretesen edzenek.

Az ókori játékok a virágkorukat Kr. e. az 5. században érték el. Majd fokozatosan hanyatlásnak indultak. Később, a történelem szerint Krisztus után 393-ban Nagy Theodosius császár – a kereszténység végleges megszilárdítása érdekében –, majdnem 11 századnyi múlt után, egy állítólagos edictummal beszüntette az olimpiai ünnepet. A játékokat 1503 esztendő elteltével egy francia úriember, Pierre de Coubertin báró élesztette újjá. Buzgalmának és szervezésének köszönhetően aztán 1896-ban Athénban ismét elindult a világ legnagyobb sportmozgalma.

Forrás: sopron.hu, wikipedia.hu és hhrf.org