Fürdőzzünk ősszel is!

Budapesti fürdők

A hulló falevelek és az egyre hűvösebb időjárás nem jelenti azt, hogy várnunk kell legalább fél évet, mire újra vízbe csobbanhatunk - ugyanis hazánk nagyon sok világszínvonalú fürdővel büszkélkedhetünk. Most a fővárosi fürdőket ajánljunk mindazoknak, akik lazítani szeretnének egy békés őszi délutánon vagy hétvégi napon.

A Gellért Fürdőről már a XV. századból is találunk feljegyzéseket, vizét csodás hatásúnak tartották, és nagyon kedvelték 41°C fokos vize miatt is, amely jóval melegebb volt, mint a korabeli budai fürdők. A későbbiekben a törököknek is igen kedvelt helye volt. Mostani formájában 1918-ban nyitotta meg kapuit a szecessziós stílusban épült gyönyörű fürdő. Később hullám-strandfürdővel és pezsgőfürdővel is bővült. A közelmúltban történt felújítását követően most ismét régi fényében pompázik, korszerű és elképesztően gyönyörű fürdővé vált.

A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János lovagok telepedtek le, akik kolostoraik mellé a hely kitűnő jellege miatt fürdőt is építettek. A török korban is működött, de igazán csak 1884-ben fedezték fel újra. Egy gyógyszálló épült a hajdani kolostor helyén, mely modern vízgyógyászati osztályt létesített. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók.

A Rudas igazi, hamisítatlan közel-keleti atmoszférával rendelkezik, és akár éjszaka is pancsolhatunk a súlyos, török korabeli falak között. Igazán különleges élmény.

A Széchenyi Fürdő nemcsak szépsége, de méretei miatt is egyedülállónak számít az öreg kontinensen. A fürdőt Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumaként szokták emlegetni, összesen 18 medencével rendelkezik, amiből 14 termálmedence. Természetesen itt is van gyógy- és wellness központ, az épület pedig önmagában is lenyűgöző. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönhetjük, aki az 1880-as években kezdeményezett mélyfúrásokat a Városligetben. Az épület viszont már Czigler Győző szépérzékét dicséri, akinek tervei alapján 1913-ban felépült a teljes fürdő.

Az Árpád híd lábánál fekvő Dagály valószínűleg legtöbbünknek strandként él a fejében, azonban az 1948-ban alapított fürdő aktív gyógyvizes létesítmény is. Így egyszerre elégíthetjük ki anyósunk és a gyerekek igényeit. 1970-től a Széchenyi Gyógyfürdő vizét használja, és elsőrangú termálmedencékkel rendelkezik.

Forrás: http://www.otvenentul.hu, http://borsa.hu és http://www.origo.hu