Beszélgetés Csernus Imrével

Érzelmi intelligenciával a munkahelyi stressz ellen

Május 31-ig lehet még nevezni a Szívbarát Munkahely pályázatra, amelynek idén a a fő kommunikációs témája a munkahelyi stressz csökkentése, ami most a gazdasági válság közepette különösen aktuális kérdésnek számít. Ennek kapcsán Dr. Csernus Imrével beszélgettünk.

A munkahelyi stressz kapcsán dr. Csernus Imre így fogalmazott: „A munkahelyi stressz kifejezetten a másoknak megfelelni vágyó emberek körében gyakori, különösen azoknál, akik önbizalomhiányban szenvednek. Kétféle önbizalomról beszélhetünk. A racionális önbizalom abból alakul ki, hogy ki milyen iskolát végzett, milyen egyetemre, főiskolára, szakintézménybe járt. Ez a racionális önbizalom a hatékony életvezetéshez kevés. Ugyanis a valódi önbizalmat legnagyobb részben a második típusú, nevezetesen az emocionális önbizalom adja. Ettől függ, hogy egy adott ember miként kezeli az érzelmi töltettel teli konfliktusokat. Ha valakinek az érzelmi intelligenciája alulfejlett, és ezért a munkahelyen fellépő, jelentős érzelmi töltettel bíró kudarcokat vagy sikereket, konfliktusokat nem tudja kezelni, akkor mindenképpen kialakul a stressz és a feszültség. Megjelennek az olyan gondolatok, hogy jó leszek-e ebben a szituációban, sikerül-e megoldani ezt a feladatot.”

Ugyanez igaz a jelenlegi helyzetre is: a gazdasági válság alatt is azok feszültebbek, akiknek az érzelmi intelligenciájuk fejletlenebb. „A gazdasági válság által kiváltott stressz esetében is az előbb említett, másoknak megfelelni vágyókról kell elsősorban beszélnünk. Közülük is azokról, akik merev személyiségszerkezettel rendelkeznek, azaz makacsok. Ők azok, akik egy ilyen helyzetben elkezdenek félni, nem akarják az új helyzeteket, tartanak a változásoktól. A görcsös ember teljesítménye a gazdasági válság miatti új szituációban a félelem miatt csökken, romlik a munkája. Ebből egyenesen következik az, hogy a vezetők először ezektől a munkatársaktól válnak meg.”

A közelmúltban megjelenő publikációk szerint a gazdasági válság okozta vállalati problémákat sikeresen lehet kezelni különböző módszerekkel, így például a coaching szerepe felértékelődött. A coaching nem más, mint egy adott helyzetre szabott mentális tréning, életvezetési tanácsok összessége, amely segíti a munkatársakat abban, hogy az egyes munkahelyi szituációkra minél sikeresebben válaszoljanak. Dr. Csernus Imre ezzel kapcsolatban elmondta: „Az az igazság, hogy a válság idején a cégek nagy része pont ezeken a területeken eszközöl megszorításokat, leépítik a coaching- és tréningtevékenységet. Nem veszik észre, hogy ezzel éppen öngólt rúgnak. A magyarok többségének nagyon alacsony a mentálhigiénés kultúrája, a legtöbb ember nincs kondicionálva. Egy ilyen válsághelyzetben is ennek megfelelően reagálnak. A coaching hiányában nem is törődnek a fejlesztésükkel, ráadásul elbocsátják az emberek zömét. A sorozatos kirúgási hullám pedig azt eredményezi, hogy a válság utáni felszálló időszakban nem lesznek megfelelően felépített, erős csapatok. Ráadásul nem is tudnak majd hirtelen minőségi embereket felvenni, hiszen krízishelyzetben lehetetlen jól választani! Úgy gondolom, hogy a válságnak azon cégek lesznek a nyertesei, akiknek sikerül megőrizni a minőségi munkatársakat, akik erős csapattal vágnak neki az új kihívásoknak.”

Az egyértelműnek tűnik, hogy egy adott cégen belül a coachingról és az egyéb stresszkezelő tréningekről a vezetők döntenek. De vajon a dolgozó ebben a helyzetben tehet-e saját magáért bármit is önállóan? „Magyarországon az a helyzet, hogy azt az embert, aki pszichológiai segítségért fordul, megbélyegzik. Egyszerűen hülyének titulálják. A stigmatizáció miatt pedig senki nem fordul szakemberhez. Nyugat-Európában teljesen más a szocializáció, ott akkor is elmennek pszichológushoz az emberek, amikor még semmilyen baj nincs, csak azért, hogy felmérjék az állapotukat. ” – folytatta Dr. Csernus Imre – „Mivel pszichológushoz senki nem fordul, a válság miatt felgyorsulnak az önpusztító folyamatok. Ráadásul a pénzügyi nehézségek egy újabb ördögi körbe taszítják az embereket. A konfliktuskerülők és alacsony önbizalommal rendelkezők korábban megszokták, hogy anyagi eszközökkel kompenzáljanak. Most azonban mivel kevesebbet keresnek, erre nincs lehetőség. A pénz csökkenésével például sokkal több időt töltenek a párjukkal és adott esetben felszínre kerülnek a párkapcsolati problémák is. Az otthonnak hívott szituáció is abszolút egy negatív fogalommá lép elő. A munkahelyi feszültség, az otthoni stressz és a kompenzáció hiánya pedig komoly belső feszültségekhez, problémákhoz vezet, aminek a végén akár testi tünetek is jelentkezhetnek. Az orvos nem talál semmit a komoly testi problémáknál, mert azok szomatizáció miatt alakultak ki. Azt gondolom, hogy általánosan válság idején az egyetlen lehetőség a mentálhigiénés kultúra emelése, az érzelmi intelligencia fejlesztése.”

A Szívbarát Munkahely pályázat éppen ezért pont azon a cégek nevezését várja, amelyek tesznek többek között a munkahelyi stressz csökkentéséért és motiválják dolgozóikat a kiegyensúlyozott életre. Május 31-ig még bárki nevezheti munkahelyét: a megtisztelő cím mellett a legjobbak értékes nyereményeket is kapnak. Minden nevező garantált ajándéka A boldogság nyomában című film DVD-n.

Részletek: www.szivbaratmunkahely.hu.